Amiben segítek

vízumügyintézés100%
Letelepedés80%
Blog, hírek80%

Tari-Keresztes Noémi

vízumügyintéző

Szociológus diplomám és doktori fokozatom van pszichológiából, valamint Williams Életkészség facilitátori oklevéllel rendelkezem. Egyetemi adjunktusként dolgoztam a Szegedi Tudományegyetemen. Kezdetben óraadóként, később főállásban, összesen több, mint 10 évig. 2014-ben egy 6 hónapos kutatói ösztöndíjnak köszönhetően a kis családommal (férjemmel és lassan 10 éves kislányommal) Sydneybe költöztünk, ahol látogató kutató lettem az UNSW Australia-n. Majd a 6 hónapból több, mint 2 év lett és a sztorinak remélhetően még nincs vége. Erre azonban még kicsit várnunk kell türelmesen és felkészülten. Itthon, Magyarországon.

Az Irány Ausztrália csapatának ügyfele voltam/vagyok és ráadásul emlékezetes számukra. Én voltam az első ügyfél, akinek kutatói vízumot intéztek, persze sikerrel. Később a szakmaelfogadtatásom is a cég történetében a leggyorsabban, mindössze két hét alatt lett meg. Főként háttérmunkát végzek, ezért engem személyesen kevesebben fogtok keresni, de ha mégis, akkor egyéb feladataim és munkáim mellett igyekszem minél hamarabb válaszolni. Elemzéseket készítek, információt gyűjtök, adminisztratív feladatok látok el, tanulmányt írok és most jön egy új feladat, a vízumügyintézés.

 Azt hiszem Ausztrália egy igazi személyiségfejlesztő tréning volt élesben. Most pedig a lehetőség a kezünkben, hogy ezt felhasználjuk és kamatoztassuk.